5 érdekesség a Tisza-tó kialakulásáról

1. A Tisza-tó egy mesterséges tó, hivatalos neve Kiskörei víztározó. Ezzel együtt Magyarország legfiatalabb és nem mellesleg az ország második legnagyobb tava.

2. A XIX. század második felében kezdték meg a Tisza folyó szabályozását gróf Széchenyi István kezdeményezésére. A több mint száz évig tartó gátépítési munkát Második, vagy verítékes honfoglalásnak is nevezik. A munkálatokban kiváló mérnökök és kubikusok névtelen ezrei, vagy ahogyan Jókai Mór nevezte őket, “az Isten munkásai” vettek részt (Vizeink Krónikája, 2001).

3. A hatvanas évek végének egyik giga projektje volt a Tisza-tó víztározójának előkészítése, és a Kiskörei vízlépcső építése. A projekt három fő célja volt: a Tisza folyó menti árvízvédelem, a Nagykunsági főcsatornán keresztül öntözővíz biztosítása a Közép-Tisza vidék számára, valamint a Kiskörei vízerőművel a térség energiaellátásának javítása.

4. A Tisza-tó projektet három üteműre tervezték. A Kiskörei víztározó 1973-as üzembe helyezése után, 1978-ban megvalósult a második duzzasztási szint, melyet a mai napig láthatunk. A helyiek még emlékeznek az első két ütemre, sokan ma is Tisza II-ként emlegetik a tavat. A harmadik ütem a természetkedvelők és különösen a kajaktúrázók szerencséjére nem valósult meg. Az alacsonyabb vízállás miatt megmaradtak szárazulatok, szigetek, elkülönült medencék, kis csatornák, hatalmas nádasok és ősi holtágak, vagyis egy igazi vízi labirintus és egyedülálló terep.

5. A víztározó területét 1978 óta a természet fokozatosan visszafoglalta, birtokba vette és a Tisza szabályozása előtti tájhoz hasonlóvá formálta. Különleges természeti értékké vált, mivel a Tisza-tó háborítatlan részein régóta nem látott élővilág – flóra és fauna – telepedett meg, és valamikor őshonos, egész Európában védettséget élvező növények szaporodtak el ismét.

Érdemes megnézni ezt a különleges vízi világot! Evezz egy napot velünk a tavon, vagy próbáld ki a kajakozást, csatlakozz mini csoportos túráinkhoz!

Kapcsolj ki! Szállj be!

 

Comments are closed.