Modern technológia ősi formába rejtve

A túrakajakok egyértelműen visszavezethetőek a sokezer éve vadászatra használt tengeri kajakokhoz. A forma nem sokat változott, a technológia viszont annál többet.

Az első kajakokat északi népcsoportok építették uszadékfából, bálnacsontból és bőrből – vagyis az északon elérhető anyagokból. A vad grönlandi, kanadai, szibériai és alaszkai vidékeken vadászeszközként használták a korai kajakokat – aminek neve is erre utal (kajak – vadász hajó).

Az első kajakok még védett vizekre készültek (folyók és öblök), azonban a kajakozás fejlődésével és az evezés és mentés technikák javulásával a vadászok kimerészkedtek a nyílt tengerre, hogy ott fókára, rozmárra, vagy akár bálnára vadásszanak. A hajók a környezet adottságaihoz alakultak, így könnyen megkülönböztethető típusok jöttek létre, mint a quayaq, az umiaq vagy éppen a baidarka. A hajók arányai azonban mindig az emberi test arányaihoz igazodtak – ezzel elérve a könnyű kezelhetőséget.

Pontosan nem tudjuk, hogy az európai ember hogyan ismerte meg a kajakozást, de már az 1800-as években inuit kajakosok áteveztek Grönlandról Skóciába. Az európai hajóépítők átvették a technológiát, a fókabőrt vászonra cserélve elkészítették az első modernnek mondható kajakokat. A formai változások azonban nem hoztak előnyös változást: a tradícionlis arányok és az evezéshez kapcsolódó technikák messze felülmúlták a modernizált kajakok használhatóságát.

A kajak, mint sport és túraeszköz az 1800-as évek végére vált ismertté, formájában egyre eltávolodva az ősi típusoktól. 1936-ban a kajakozás olimpia számként debütált, ezzel elidulva a specializálódás felé -gondoljunk csak bele egy versenykajak és egy vadvízi kajak közti óriási formai különbségbe. A sport mellet a katonai felhasználás formálta a kajakokat, hiszen csendben, a radarok által láthatatlanul vethetők be (többek közt a II. világháborúban és a falkland szigeteki háborúban is használtak kajakokat).

A moder anyagok (üvegszálas kompozit és gumi bevonatú textilek, később polietilén) megjelenésével a kajakok evolúciója felgyorsult és így a kajakozás széles körben elérhetővé vált. A sors fintora azonban, hogy a kiemelkedő mérnöki munka, a számítógépes tervezés igazolta az ősi formák hatékonyságát. A mai modern túrakajakok arányai és formája kísértetiesen hasonlít a tradícionális kajakokéhoz. A modern tervezés viszont rengeteg praktikus fejlesztéssel tette biztonságossá és kényelmessé az ősi kajakot. A szárazrekeszek, a szkeg, a kormány, vagy éppen a kényelmes ülés mind a funkcionalitást szolgálják.

A Chili Outdoors túráin minden kényelemmel felszerelt, biztonságos modern kajakokat használunk, amelyek formavilága egyértelműen a klasszikus vadászhajókét idézi. A modern eszközök használata mellett a tradícionális evezési és mentési technikákat is alkalmazzuk és tanítjuk.

Kapcsolj ki! – Szállj be!

Comments are closed.